
Régebben a nagyszámú gyermekhalandóság miatt is szükség volt arra, hogy a szülők több gyermeket vállaljanak.
Ahogy a világ változik, úgy az emberek is és velük együtt a szokások és a világnézetük is más irányt vet néha. Gondoltam egy picit visszakalauzoljuk olvasóinkat a múltba, amiről talán még Önök is tudnának mesélni.
Régen a világ nem úgy működött, mint azt a mai trendekben megszokhattuk. Manapság egy gimnázium elvégzése után belevetik magukat a fiatalok az életbe, továbbtanulnak, elköltöznek otthonról, buliznak. Szüleink, nagyszüleink sokat tudnának mesélni arról, hogy ha valakinek az ő korukban 19-20-21 évesen nem volt még férje, akkor az bizony öreglánynak számított, és lenézték az emberek. A gyerekszülés ideje is kitolódott napjainkban, ahogy a férjhezmenésé is. Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy 18-19 évesen valaki megházasodjon, hát még hogy tudatosan gyermeket vállaljon. Szüleink viszont pont ebben a korban szülték első gyermekeiket.
Nagyszüleinknél ez fokozottan igaz volt, akiknél az sem volt ritka, hogy az átlag gyerekszám elérte a 10-11-et is akár, míg ez napjainkra lecsökkent 1-2-re. A mi korosztályunk a sokgyermekes családmodellt nem meri bevállalni, ami – ha belegondolunk – igen szomorú tény. Az orvostudomány fejlődésével a gyermekvállalás kockázata is csökkent. Régebben a nagyszámú gyermekhalandóság – ami régen akár a 33%-ot is elérte – miatt is szükség volt arra, hogy a szülők több gyermeket vállaljanak. Azonban nemcsak ennek volt köszönhető a nagy család, hanem annak is, hogy régen nem voltak hatékony fogamzásgátló módszerek, illetve az abortusz is tiltott volt.
És ha már itt tartunk, az anyáknak is megmaradt az a szerepe, hogy anya legyen, hiszen otthon volt gyermekeivel. Az anyai hivatást akkoriban a nők 70%-ban művelték, míg ma ez az arány lecsökkent 7%-ra, mert szükségessé vált, hogy az anyák is munkát vállaljanak. Napjainkban, a válság időszakában ez tovább fokozódik, ami a családi morálnak sem tesz jót, valamint a családtervezés is tudatossá vált, ráadásul nagy erőfeszítésekbe sem kerül, hogy szabályozzuk azt.

Ma mindenkinek inkább a karrier lett a fontos, hogy megalapozza jövőjét, illetve a szabad, kötöttségektől mentes élet, amibe kor szempontjából egyre később illik bele egy gyerek, annak ellenére, hogy régen csak 18 és 45 éves kor közé esett a nők fogamzóképessége.










Legfrissebb hozzászólások