Róma főbb látnivalói

Rómában egyik híres látnivalóját, a Trevi-kutat lájuk a fotón.

A Trevi-kút Róma, de talán a világ leghíresebb kútja is. (Fotó: Chris Doucette)

Vatikán, Szent Péter-bazilika

A Vatikán a világ legkisebb állama, Róma városhatárain belül fekszik. Mint önálló állam saját címerrel, zászlóval, himnusszal, postával, rádióadóval, sajtóval és az állami hatalom egyéb státuszszimbólumaival rendelkezik. A vatikáni dombon áll a Szent Péter-bazilika, ahol két évezreddel ezelőtt Néró cirkusza állt. A bazilika építészetéhez, szobrászatához és festészetéhez híres művészek járultak hozzá, mint Bramante, Raffaello, Michelangelo és Bernini.

Colosseum

A Colosseum, ahol a véres gladiátorharcok zajlottak, meghatározza az antik Rómáról alkotott képünket. A harcoknak először vallási jelentőségük volt a gyászszertartások keretében, Augustus császártól kezdve azonban a gladiátorharcok rendezése császári privilégiummá vált. A Colosseumban mintegy 50.000 látogató kapott helyet és szórakozhatott a sportversenyeken, színházi előadásokon, állatviadalokon és gladiátorharcokon.

Forum Romanum

Minél nagyobb hatalmat és hírnevet nyert a Római Birodalom, annál nagyobbak és pompásabbak lettek a mindenkori konzulok és császárok építményei. A császárság végére a Forum Romanum egy sok évszázadból származó, sűrűn beépített komplexummá vált. A mai romok csak szerény bepillantást engednek az ókori metropolisz egykori centrumába.

Trevi-kút

A Trevi-kút Róma, de talán a világ leghíresebb kútja is. A kút 20 méter széles és 26 méter magas. Ezt a történelmi építményt egy legenda tette különösen híressé. E szerint az a személy, aki jobb kézzel a jobb válla fölött egy pénzérmét dob a kútba vagy a kút vizéből iszik, visszatér Rómába. Aki két érmét dob a kútba, az beleszeret egy rómaiba. Sőt három érme dobásával összeházasodik ezzel a személlyel. Ezért állandóan megfigyelhetjük, hogy a turisták érméket dobálnak a Trevi-kútba.

Spanyol lépcső

A Spanyol lépcső az egyik legismertebb és legkedveltebb nevezetességek közé tartozik egész Rómában. A nevének nincs köze a spanyolokhoz, hanem onnan ered, hogy a lépcső a hajdani spanyol követségnél található. A spanyol lépcső egy építészeti remekmű. A 138 lépcsőfok egy másik nevezetességhez, a híres Trinita dei Monti templomhoz vezet.

Pantheon

Az épületnél eredetileg egy szentélyről volt szó, amelyet minden római istennek szenteltek. Ma is találgatják a történészek, hogy melyik istennek építették a Pantheont. A 7. századtól keresztény templomként használták, a reneszánsz óta pedig a templomot sírhelyként is. Csak a 15. században kezdték el a szentélyt különböző festményekkel díszíteni.

Angyalvár

Az Angyalvár eredetileg Hadrianus császár síremléke, amelyet magának és utódainak építtetett. Amikor Róma a germánok hódításai során veszélybe került, az Angyalvár a város megerősítésének szerves részévé vált. Az Angyalvárat kedvező fekvése miatt Róma legerősebb erődítményévé építették. Az építmény a mai nevét 590-ben kapta, amikor Nagy Gergely pápának isteni látomása volt: egy angyal jelent meg neki, aki az akkor uralkodó pestis végét jelentette be.

Capitolium

Ha közelebbről foglalkozunk Róma földrajzával, felfedezhetjük, hogy itt hét domb van. A Capitolium a legjelentősebb közülük, akkor is, ha egyúttal a legkisebb. Korábban itt volt Róma egyházi központja, ezután a Capitolium a római politika jelentős helyszínévé vált. Ma a Capitoliumon az örök város, Róma tanácsházát találjuk.

Lateráni Szent János-bazilika

A pápák hivatalos székhelye I. Konstantin ideje óta Róma azon területén található, amelyet Lateránumnak hívnak. Ide tartozik többek között a Lateráni Szent János-bazilika, amely valószínű a kereszténység legrégibb temploma, és a Szent Péter-bazilika után a legfontosabb székesegyház, különleges kulturális jelentősége van.

Tiberis-sziget

A Tiberis-szigetnek 2000 éves története van, és számos legenda, történelmi esemény kapcsolódik hozzá. A hajó alakú szigetet tucatszor átépítették. Épült ide templom, színház, szentélyek és kórház is.

Palatinus domb

Az 50 méter magas Palatinus a legelőkelőbb Róma hét klasszikus dombja közül. Nemesek és császárok építették ide palotáikat, később állami épületek és templomok is jöttek ezekhez. A középkorban kolostorok és erődítmény is épültek itt. A 18. századtól ókori írók leírásai alapján régészeti feltárásokat végeztek, de sok jelentős építmény a mai napig nem került elő.

II. Vittorio Emanuele emlékmű

A monumentális építmény Róma egyik nemzeti emlékműve, amelyet a mai Olaszország első királyának, II. Vittorio Emanuele-nek szenteltek. Az építményt 1885-től 1927-ig építették, található rajta egy impozáns márványlépcső, egy hatalmas oszlopsor, és persze a király12 méter magas lovas szobra.

Cikkeink tájékoztató jellegűek, és semmilyen esetben nem helyettesítik szakorvos véleményét. Konkrét kérdésével, kérjük keresse fel kezelő orvosát.

Share on Tumblr

Szóljon hozzá a cikkhez!

*Amennyiben üzenetet szeretne küldeni nekünk, használja a kapcsolat menüpontot!

*


Töltse le 'Az egészség titka Önben rejlik' című ingyenes tanulmányunkat!TÖLTSE LE!